Szikrákból rajzolt nyíl

A világ változik. Így az iparágunk is változik.

A globális változások egyre meghatározóbbak, ha a vállalkozások túléléséről van szó. Konkrétan ez azt jelenti, a márkáknak pozicionálni kell önmagukat oly módon, hogy képesek legyenek gyorsan és hozzáértően reagálni a megjelenő makroökonómiai és általános piaci környezetváltozásokra. Az egyetlen módja tehát annak, hogy eleget tegyenek a fejlődés kihívásainak, ha pontosan megértik az ügyfelek kívánságait, és ehhez alakítják ki a jövőbeli hozzáállásukat.

Ipar, gazdaság és kultúra – ezek a legfontosabb állandók a jövő felgyorsult, digitalizált és örökké változó világában. Ha globálisan nézzük ezeket a paramétereket, rájövünk, hogy öt olyan innovációs terület van, ami alapvetően meg fogja változtatni az ipart, gazdaságot és kultúrát az elkövetkezendő években. Ezekre a változásokra pedig csak úgy tudunk reagálni, ha részletesen megértjük, hogyan alakulnak a fogyasztói elvárások, hogyan változik a fogysztói magatartás a jövőben. A világ holnap már másképp fog kinézni. De mi időben reagálhatunk.
Münchenben telepített égéstermék elvezető rendszer nemesacélból

Éghajlatváltozás

Az éghajlatváltozás több különböző szinten hat az iparra és a gazdaságra. Új demográfiai változások történnek, mivel az éghajlatváltozás új migrációs folyamatokat indított el és extrém időjárási jelenségekkel jár. Célcsoportunkban a tudatos fogyasztók száma folyamatosan nő, így nekünk és más vállalatoknak is, alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz és figyelembe kell venni azokat az új termékek kifejlesztése, valamint az innovatív szolgáltatások területén.

Egyszerű és fenntartható megoldások

A fejlett ipari államokban a népesség öregszik, míg a születési ráta csökken. Az olyan márkák és vállalatok lehetőségei, mint a Schiedel, egyre inkább az egyszerű és fenntartható otthoni megoldások kifejlesztésében rejlenek, mivel az ügyfelek szívesebben maradnak otthon kényelmes otthonukban, meghittségben pihennek és inkább családi körben töltődnek fel.
Plüssjátékkal játszó kisgyerek a kandalló mellett

Hogyan látjuk mi a Schiedelnél a jövőt?

  • Egyszerű és fenntartható megoldásokat fejlesztünk az otthonokba.
  • Schiedel termékeink hosszú élettartamúak és fenntarthatóak.
  • Folyamatosan végzünk piac- és technológiai kutatásokat az iparágunkon belül és kívül.
  • Folyamatosan javítjuk gyártási folyamatainkat és logisztikánkat.
Rozsdamentes acél kocka | © iStock-455602817

Új anyagok

Az olyan új termelési lehetőségek, mint a 3D-s nyomtatás egyre több lendületet adnak, és a minőségi áttörésnek köszönhetően ezt most egyre gyakrabban használjuk nemcsak a prototípusok ipari gyártásában, hanem az alkotóelemek felépítésében is. Már csaknem minden negyedik ipari vállalat beépítette a 3D-s nyomtatást a termelési folyamatába. Azt reméljük, hogy a technológia jelentős hatással lesz a jelenlegi gyártási gyakorlatokra, üzleti modellekre és értékteremtő láncokra a következő 10 évben. Vállalaton belül folyamatosan a jövőre készülünk a Vállalati Kiválósági Programunkkal, folyamatosan arra törekszünk, hogy termelésünk a lehető legközelebb álljon a fogyasztókhoz, és hogy a logisztikában hatékonyabbak legyünk. Ehhez a fejlődéshez a BIM, a 3D-s CAD könyvtár, valamint a tervezők képzése és az új innovációk mind-mind hozzájárulnak.

Az adat mint nyersanyag

Az a képesség, hogy a termékeket az érzékelés és a webes kapcsolat révén valós idejű adatok kézbesítésére és az azokra való reagálásra való képességgel ruházzák fel, lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy betekintést nyerjenek a további felhasználás és az optimalizálás lehetséges területeibe. A tudományos vívmányok és innovációk így növelik a vállalatok hatékonyságát és versenyképességét. A Schiedelnél arra is fókuszálunk, hogy elemezzünk vásárlói véleményeket jövőbeli termék- és szolgáltásajánlataink optimalizálása érdekében. A folyamatos piac-, technológia- és trendkutatás elengedhetetlen.

Jövőbeli tendenciák

Szikrákból rajzolt szív

Családok

Hogyan fognak a következő évtizedek családjai élni?

CSALÁDOK
Szikrákból rajzolt végtelen jel

Fenntarthatóság

Amikor fenntartható ötletekre gondolunk, két témára fókuszálunk különösen: az emberekre és a környezetre.

FENNTARTHATÓSÁG
Szikrákból rajzolt körvonal

Termék és dizájn

Ma már nem elegendő kiváló minőségű termékek fejleszteni, a termékelőnyök előbbre sorolódtak.

TERMÉK ÉS DIZÁJN